1. A szülinapi buli

A nevem Kuchiki Raikou.Shinigami vagyok. Soul Society négy nemesi házának egyikéből származom, de nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint egy nemessel. Édesapámnak is megtiltottam, hogy úgy bánjon velem és megtiltsa azt, hogy kiruccanjak néha a barátokhoz.
Szüleim szintén Shinigamik. Édesanyám Iroka Hanawa, az egyetlen vámpír-shinigami, akiről tudomásunk van, édesapám pedig Kuchiki Byakuya, aki Seireitei egyik legerősebb kapitánya és a Kuchiki ház 28. vezetője. Én 20 éves vagyok (vagyis annyinak látszom). A Shinigami Akadémia befejezésével magam is a 13 őrosztag egyikének tagja lettem. Jelenleg a 2. osztag 5. tisztje vagyok. Édesapám reményei szerint egyszer majd átveszem az ő helyét a 6. osztag élén. Szeretem a 2. osztagot. Elég erősnek érzem magam, hogy a tagja legyek. Szüleimtől örökölt tehetségem végett az egyik leggyorsabb Shinigami vagyok Seireiteiben. Anya azt mondja, eljön a nap, hogy még őt és Yoruichi-samat is le fogom hagyni és én leszek a leggyorsabb az egész Soul Society-ben. Már alig várom. Szüleim egyben a mestereim is. A legjobb mesterek a világon. Nekik köszönhetem, hogy osztályelsőként végeztem el az Akadémiát. Rengeteget gyakorolnak velem, és anyám minden fegyverrel megtanított bánni. A kardom szelleme képes a megtestesülésre, így a szüleim bíztatnak, hogy még többet edzek, mert hamarosan elérhetem a bankai-szintjét.

Most éppen egy születésnapi ünnepségre vagyok készülőben. A Kasumi-Ooji családhoz megyek, Lurichiyo-chan születésnapja lesz. Jó barátom, akár csak a férje.

Mielőtt még az ünnepségre mentem volna, átmentem az emberek világába, Karakura városba, hogy valami szép ajándékot vehessek Lurichiyo-nak, mert tudom, hogy szereti az ottani csecsebecséket. Az egyik kirakatban, megakad a szemem egy csodaszép nyakláncon. Úgy csillogott, ahogy a Nap rásütött, majd meg vakultam, de tudtam, hogy Lurichi-chan imádni fogja. Nem volt olcsó, szívtam is a fogam, amikor anya plasztikkártyájáról lehúzták az összeget, ezért tuti nem kapok dícséretet, de majdcsak kiengesztelem valahogy.
Mielőtt visszaindultam volna a lelkek világába, tondoltam, beugrom az Urahara vegyesboltba. Urahara a szüleim egyik kedves barátja, nem akartam megsérteni azzal, hogy be sem köszönök, ha már arra járok. Amúgy is már rég jártam errefelé.
Már majdnem odaértem a bolthoz, amikor láttam, hogy nyilik az ajtó. Egy gyönyörűszép lány lépett ki rajta üdvözült mosollyal integetve visszafele. Olyan szép volt, amilyet még soha életemben nem láttam. Haja hosszú volt, és szikrázott a napsütésben. Mivel hirtelen olyan zavarba jöttem, hogy képtelen voltam gondolkodni, nemhogy még két értelmes szót kibökni, gyorsan elbújtam egy oszlop mögé. Szerettem volna még csodálni egy darabig, de mire az oszlophoz értem és visszanéztem oda ahol ő volt, már eltünt. Így szomorúan indultam tovább a bolt fele. Bekopogtam és kinyitottam az ajtót.
- Jó napot kívánok! - szóltam csendesen. Egy fapapucsos, kalapos, kissé hóbortosan kinéző férfi lépett elém egyik kezében botot, a másikban legyezőt himbálva. Ő Urahara Kisuke, a bolt tulajdonosa.
- Oh, micsoda meglepetés! Üdvözlöm a boltomban Kuchiki úrfi. Mi szél hozta felénk? - kérdezte mosolyát a legyezője mögé rejtve Urahara.
- Éppen születésnapi ajándékot vettem Kasumi-Ooji Lurichiyo-nak, gondoltam beköszönök Önhöz, ha már erre jártam, hogy megkérdezzem, hogy vannak mostanában.
- Köszönöm kérdését, nálunk minden rendben, folyik az élet, mint mindig. - mondta nevetve - A lányommal éppen elkerülték egymást. Nem látta? Az imént ment el.
Leültünk a társalgóba és egy finom gyümölcsteát főzött. Amig a teát iszogattuk beszélgettünk. Megkérdezte, hogy vannak a szüleim és, hogy mi ujság van a lelkek világában. Telt-múlt az idő és eszembe jutott, hogy rég nem láttam Mizuhime-t, Urahara és Yoruichi lányát, akit körülbelül 10 éve már nem is láttam.
-Apropó, Mizuhime nincs itthol? Rég nem láttam. -kérdeztem.
-Nincs. Épp az előbb ment el. Nem tudom hova ment, azt nem közölte velem, csak úgy eltűnt mint a kámfor. Valószinüleg buliba ment.
-Az ő volt aki épp az előbb hagyta el a házat? -kérdeztem csudálkozva, tártott szájjal.
-Igen ő. Miért csodálkozol annyira?
-Ö semmi, semmi. Á, már ennyi az idő? Mennem kell, viszlát!
-Viszlát kicsi Kuchiki! Szivesen látunk máskor is!
Hát az jó kérdés, miért "kicsi" Kuchiki, mikor már a 20. éltetévemet élem és azért az már nem valami "kicsi". Nah, de mindegy, majd máskor visszajövök Mizuhime-t meglátogatni.
Kinyitottam a senkai kaput és visszatértem a Soul-Societybe. Siettem, ahogy csak birtam mert már majdnem késésben voltam. Megérkeztem a palotához. Az őrök ellenőrizték, hogy ki mehet be és ki nem. Mielőtt bementem, egy ismerős reiatsu-t éreztem, ami közeledett hozzám. Hátamnál épp Ichigo barátom jött. Megvártam, hogy ketten menjünk be. Az őrök megkérdezték kik vagyunk. Elmondtuk, hogy kik vagyunk és meg vagyunk hivva. De volt egy kis baj. Mivel Ichigo nem nemes ezért nem akarták beengedni. Elmondtam az őröknek, hogy ő is megvan hivva és hogy ő volt az aki Lurichiyo-t megmentette. Az őröknek hirtelen eszükbe jutott, hogy ki is Ichigo. Alázatosan bocsánatot kértek a feltartásért és továbbengedtek. Mikor a kertbe érkeztünk csodálkozva néztük a gyönyörű diszitést és a sok szép lányt. Igazából nem is nagyon voltak fiuk, csak rajtunk kivűl még vagy kettő, abból is az egyik Lurichiyo férje volt. Lurichiyo-hoz vettük az irányt, hogy felköszöntsük és átadjuk az ajándékot. Felköszöntöttük. Nagyon örült, hogy eljöttünk. Elkezdtünk beszélgetni. Miközben beszélgettünk észrevettem egy szép lányt. Mikor jobban megnéztem láttam, hogy Mizuhime az. Szóltam Lurichiyo-nak, hogy itt van egy régi barátom és szeretnék vele beszélni. Lurichiyo mondta, hogy csak nyugodtan menjek oda hozzá, nem fog megharagudni. Odamentem Mizuhime-hez de mivel már évek óta nem láttuk egymást, nem tegeztem le hiszen azt nem illik. Ha letegeztem volna egyből, akkor biztos azt hitte volna, hogy valami bunkó vagyok.
-Jó napot! - mondtam halkan. Megfordult és egy meglepett arccal rámnézett.
-Üdvözlöm. - visszaköszönt ő is. Ő se tegezett le de látszott rajta, hogy valahonnan ismer. - Várjunk csak. Te nem az ifjú Kuchiki vagy, Raikou?
-De igen, én volnék az. Igazság szerint én nem ismertelek volna fel csak ma jártam Karakura-ban és épp akkor láttalak kijönni a házatokból amikor hozzátok mentem, de nem akartam utánad kiabálni mert nem voltam benne biztos, hogy te vagy az. Mikor bementem hozzátok édesapád mondta, hogy te voltál az. - azt azért nem mondhattam el, hogy megálltam egy oszlop hátánál bámulni.
-Hát, én téged felismertelek, de azért rákérdeztem, hogy biztos legyek benne. És mi ujság veled mostanában?
És a társalgásunk azzal folytatódott, hogy elmeséltük mi történt velünk az utolso pár évben. Elmesélte, hogy most fejezte be a Shinigami Akadémiát és mostmár csak várja a választ arra, hogy melyik osztagba került. Azt mondta, hogy legszivesebben a hatodik osztagba szeretni tartozni. Mondtam neki, hogy az jó lenne, hiszen az édesapám a kapitány és ő ugye jó barátja Urahara-nak is és Yoruichi-nek is. Lassan kezdődött a tortavágás. Lurichiyo tortája hatalmas volt és persze finom is. Mindenkinek nagyon izlett. Ezután következett a tánc. Mivel kevés volt a fiú ezért Ichigo-val bajban voltunk, nem mi kellett felkérjük a lányokat, hanem ők kértek fel minket. Ez kicsit vicces volt. Mivel láttam, hogy Mizuhime éppen szabad felkértem illedelmesen egy táncra. Mikor vele táncoltam egy lassú, szerelmes hangulatú zene ment. Miközben táncoltunk és belenéztem Hime szemébe láttam, hogy ő egy különleges lány. Megtetszett nekem de úgy tettem mintha semmi nem történt volna. Ez volt a zárózene. Mikor vége volt lassacskán mindenki készülődött hazafelé. Láttam, hogy Hime már indul is ezért odamentem hozzá elköszönni és megköszöntem neki, hogy beszélgetett velem. Ő is megköszönte, hogy én is szóba álltam vele és azt mondta, hogy majd valamikor látogassam meg, hogy jobban ismerjük meg egymást mert azért 10 év alatt csak változik az ember. Miután elköszöntem Hime-től odamentem Lurichiyo-hoz elköszönni tőle is és megköszönni a vendéglátást. Mikor már én is indultam valamit láttam megcsillanni a fűben. Egy karkötő volt, Mizuhime felirattal. Szétnéztem és láttam, hogy Hime már elment. Azt mondta, hogy valamikor látogassam meg. Nos úgy döntöttem, hogy másnap elviszem a karkötőt és talán veszek neki valami ajándékot is, hiszen nem illik egy lányhoz üreskézzel menni. Útközbe hazafelé, elgondolkodtam azon, hogy talán többet fogok járni Mizuhime-hez és hátha lesz esélyem nála.